2. Fejezet

Sziasztok!

Itt a második fejezet ami szintúgy rövid lett, de esküszöm lesznek hosszabbak is!!! :D  Igazából fogalmam sincs, hogy most mit írjak ide...:D Azért azt leírom, hogy a Szürkülethez nem lesz most friss, mert nagyon bebetegedtem, csak most jobban éreztem magam, úgyhogy begépeltem ezt a rövidke fejezetet. De lehet, hogy majd valamikor még e héten lesz friss oda is. Nem tudom. Nah hát remélem tetszik! :D

Puszi

Detty

Tudtam. Annyira éreztem, hogy nem tud majd ellenállni neki. Idepofátlankodik és egy szempillantás alatt tönkretett mindent. Mindent! Megjelenésével összezavarta a bátyám, engem pedig visszarángatott könyörtelen mivoltomhoz. Nem elég, hogy eddig sem volt jóformán senkim, most még azokat is elveszi akik vannak nekem. Pontosabban csak a bátyámat, de ez rögtön egy egész klánt jelent a számomra.
   A nappaliban járkáltam ide-oda, miközben apu nyugtatgatott. Nagyon szeretem. Mindent megtesz értünk, de ez esetben nem igazán tud segíteni.
  Minden elsötétült. Sötétség, túl heves érzelmek. Érintések, csókok. Istenem! Ez John és a cafka. Ennél rosszabb látomásom még soha nem volt. Nem lehet, nem ilyen hamar. Beültem tűzpiros Porschémba és őrült tempóban hajtottam a suli felé. Odaérve éppen zaklatott bátyámat láttam kijönni az iskola kapuján, amit nagyon stílusosan a "Welcome" felirat díszített. Odagurultam elé és ráparancsoltam.
-Beszélhetünk? Szállj be a kocsiba!
-Mi az? Megint előtört belőled az anyatigris? Csak, hogy tisztázzam végre: Utálom ha anyáskodsz. Nem áll jól!-rótta le szokásos makacskodó köreit, majd bepattant a kocsiba. Keresztbe font karokkal duzzogott, miközben szigorúan csak maga elé meredt. Nem bírtam ki nevetés nélkül. Olyan, mint egy kisfiú.
-Mit nevetsz?-kérdezte.
-Nézz bele a tükörbe és megtudod.-magyaráztam neki nevetve.
-Láttam a lányt.-közölte és nekem minden jókedvem elpárolgott.
-Tudom. Pontosan ezért jöttem. Nem találkozhatsz vele!-hadartam és abban a pillanatban mikor befejeztem, megcsörrent a mobilom.
-Apa! Számítottam rád!-újságoltam neki.
-Nem csodálom! Gyertek haza! Vendégeink lesznek. Egy régi barátom költözött ide a lányával.-Hallottam apu válaszát a vonal túloldaláról.
-Pompás! Még egy ismerős aki előtt titkolóznunk kell. Sietünk haza.-zártam rövidre a beszélgetést, a telefont pedig visszacsúsztattam a zsebembe.-Hallottad John...
  Kövér gázzal vettem be a hazavezető kanyarokat, majd mikor sikerült beparkolnom, berontottunk a házba. Rendet raktunk, kitakarítottunk, italokat raktunk be.
  A szobámban gubbasztottam még egy ideig. Unottan terültem el az ágyamon és a plafont bámultam. Sötétség, amit egy újabb látomás követett: Fél óra múlva itt vannak. "Szólj apunak kérlek!" Kértem gondolatban John és hagytam, hogy továbbra is uralkodjon rajtam a semmittevés. Az eső lemondott erényéről és átengedte uralmát a napnak. Nedves volt minden és undorító. A vendégek érkezése előtt átöltöztem. Sokként hatott rám a felismerés: John kocsija! Elfelejtettem érte menni. Mivel senki sem ért a kocsikhoz ebben a családban, kénytelenek voltunk John autóját szerelőhöz vinni, és jófejségből megígértem neki, hogy elmegyek érte, de teljesen kiment a fejemből. Amint ezt kigondoltam, bátyám rontott be a szobámba egy "induljunk!" csatakiáltás kíséretében. Összekaptuk magunkat és bepattantunk az autómba. Már éppen indultam volna, de fogalmam sem volt, hogy mi a cím. Ajj de utálok sietni.
-Hol a cím?-kérdezte John.
-Topin.
-A laptopodon? Mire a bekapcsol....
-Hozd azt is.
  John elrohant Topiért, az én személyi asszisztensemért. Amint visszaült a helyére, máris a főút felé vettem az irányt. Kiindulási pontnak jó. Úgyis ebből indul minden mellékút. Tettünk egy pár kört mire odaértünk, de végeredményképp megleltük a kocsit, és hazafele már mindketten a saját járgányunkkal mentünk. Kiszállva a kocsiból megcsapott egy szokatlan illat. Vér valamiben másabb volt az eddig tapasztaltaknál. Idegen, mégis ismerős....