1. Fejezet

Sziasztok!!
Sokáig úgy volt, hogy nem lesz első fejezet, hanem rögtön a másodikkal kezdem. Erről a különös tervemről lemondtam és inkább megírtam egy első fejezetet is. Ez egy amolyan BEVEZETŐ féle és elvileg egy barátnőm képviseli ezt a karaktert, de ez a fejezet mégis inkább LEXI érzéseit rejti, mert bármennyire is próbáltam Az Illető szemszögéből írni ezt a fejezetet, mégis Casandra valahogy kinőtte magát "Anonymus" árnyékából.
Nah íme a bevezető és  jó olvasást! :)
Puszi
Detty


  Borús, nyári nap. Az esőcseppek kántálásán kívül nem volt hallható semmi. Habár ha jobban odafigyelek, a TV-ből jövő focimeccs hangja is megcsapta a fülem, bátyám idegesítő morgásával együtt. Senkinek sem tesz jót a nyár végi időszak, amikor már a remény halvány illúziója is szertefoszlik, miszerint tűz csap ki a suliban és a tanárok nem élik túl.
  Itt ültem egy hintaszékben a teraszon és sötét, szúrós szemekkel szuggeráltam az  esőcseppeket, hogy tűnjenek már el. Ezen a csöppet sem felhőtlen napon érkezik az egyetlen új diák floridai iskolánkba.
  Ha már a diáknál tartunk...Nem szeretem ha nincsenek kezemben a dolgok, amiből kifolyólag nem történik minden úgy, ahogyan én szeretném. Ez a lány őszintén szólva minden vádpontot megsértett. A jövője, vizet megszégyenítő módon folyik be tudatomba. Rendszerint tudom irányítani a képességem, de ennek a nőszemélynek a jövője alattomban támadja meg elmém, a leglehetetlenebb pillanatokban. Szörnyen idegesít, a családom többi tagja pedig csak nevet rajta. Ha mondjuk már lehetetlen pillanatoknál tartunk, kandi kamerának jó a lány. Szörnyen béna. Jövőjét látva egyik pillanatról a másikra tör ki belőlem a nevetés. Nem kell olvasnom az emberek gondolataiban, hogy tudjam: Őrültnek tartanak. Talán nem is áll messze az igazságtól. Nem akarok mentegetőzni, de ki az aki nem változna meg, ha az anyja a szeme láttára épül le és a többiek, akik eddig a támaszt nyújtották, most mindent megtesznek a felejtés érdekében. Olyannyira nem méltatják az emlékét, hogy a felejtés gyötrelmes alagútjába taszítják az utolsó fájdalmas emlékmorzsákat is. Hogy őrült lennék? Maradjunk annyiban, hogy nem! Hogy romlott lennék? Talán. Hogy elkeseredett? Biztos. Az emberek azt mondják, hogy gonoszság amit csinálok, csakhogy ez a szó már rég át lett fogalmazva.
  Régen, mikor még egyszerű vérfarkas voltam, a véremmel életben tartottam anyát. Melegszívű lány voltam és mindig mások érdekei voltak számomra fontosak. Én voltam a legkisebb, a ...hogy is mondják? Jah igen: aranyos. Utána...vámpírtámadás, vér. Minden megváltozott. Anyát nem tudtam többé életben tartani. Meghalt. Innentől lettem én Florida egy körzetének a mumusa.
-Megyek megszerzem a könyveket. Jössz te is?-kérdezte John kilépve a teraszra.
-Miért? Talán magaddal vinnél? Nem félsz, hogy ha veled tartok, a lányok nem mernek majd körülpisilni?-húztam az agyát. Van egy furcsa tekintélyem a lányok között, de ez nem az amire vágyom.
-Nem érdekelnek. Mind idegesítő. Jössz, vagy nem?
-Meg fog változni a véleményed ettől az új lánytól. Egyébként ne megyek.
-Lehet, de nem sajnálnám.
-Ígérd meg, hogy nem változol meg!-kérleltem a kezébe kapaszkodva.
John nem szólt semmit, csak egy puszit nyomott a homlokomra.
-Szia!-kiáltottam utána, mert már messze járt. Válaszképp egy egyszerű "ühüm"-öt kaptam. John más. Neki szüksége van valakire akivel megoszthatja az életét, ezért csak várja A lányt.